Barion Pixel

Mit tehetünk, ha a kutya habzsol? Így szoktasd le kedvenced a habzsolásról

Egy olyan problémára szeretnénk most felhívni a figyelmedet, amely sok kutyusnál előfordul, szinte fajtától és mérettől függetlenül.

Lehetséges, hogy a Te kedvenced is habzsolva eszik?

Sajnos rengeteg kutya habzsol, szinte befalják az ételt, amikor eléjük kerül. Ahogy megtelik a táljuk kedvenc ételükkel, úgy falják föl azt másodpercek alatt, mintha már hetek óta nem kaptak volna enni. Ez azonban egyáltalán nem tesz jót kedvencednek, és komoly egészségügyi problémákat is okozhat.

A falás oka a legtöbb esetben arra vezethető vissza, hogy szeretnék megvédeni, ami az övék és féltik, hogy valaki elveszi előlük az ételt.

A legtöbb kutyusnál már kölyökként beidegződik ez a viselkedés. Lehet, hogy a kutya egy nagyobb alomban született, ahol minden táplálkozás puszta versenyhelyzet volt hiszen, ha nem evett elég gyorsan, akkor társai biztos, hogy elették előle az ételt és így nem jutott neki semmi.

A falás vagy habzsolás azért igazán kellemetlen probléma, mert kedvencünk sajátmagának okoz vele bajt.

A habzsolás következtében könnyen kialakulhat:

  • Gyomorfájdalom
  • Puffadás
  • Emésztési problémák
  • Fulladás
  • Hányás
  • Hasmenés

Ráadásul olyan hosszú távú problémához is vezethet a folyamatos habzsolás, mint az elhízás.

A problémák sajnos függetlenek attól, hogy a kutya milyen jellegű tápot fogyaszt. Száraz és nedves táp esetén egyaránt előfordulhat, hogy sok levegőt nyel a táplálékkal együtt vagy nem rágja meg kellőképpen, amely így fulladáshoz vagy hányáshoz is vezethet.

Ez tehát mindenképpen, egy olyan probléma, amit kezelni kell, mert ha súlyosbodik, akkor könnyen elképzelhető, hogy állatorvosi beavatkozás lesz a vége.

Most szeretnénk neked néhány módszert bemutatni, amelyek alkalmazásával te is könnyen segíthetsz kutyusodnak leszokni erről a rossz szokásról. 

1.) Víz használata a táphoz

Próbáld meg kifárasztani kutyusod az étkezés előtt. Egy nagy séta vagy egy játék könnyen segíthet ebben. Miután sikerült kellőképpen lefárasztani, adj neki egy kis időt 10-15 percet, hogy megnyugodjon.

Tegyél egy kevés vizet a tál aljába, de ügyelj arra, hogy az ételt ne lepje el.

Ez azért fontos, mert így a kutya iszik az evés közben másrészről pedig a vízben nehezebb lesz kihalásznia a táplálékot és így kénytelen lesz megrágni azt.

Ha azonban így is extrém módon habzsol, akkor lehet, hogy a vízzel csak még inkább hozzájárulunk a fulladáshoz, így nem feltétlen ez a tökéletes megoldás, ha a kutya habzsol.

2.) Kézből etetés

Ez biztos módja annak, hogy ne habzsoljon, hiszen éppen csak annyit kap, amennyit meg is tud rágni így lehetősége sem lesz befalni az ételt.

Mérd ki a napi adagját és maroknyi adagokban add oda neki. Akár meg is csavarhatod a dolgot, és minden egyes falat előtt valamilyen utasítást adhatsz neki (Ül, fekszik, pacsi, marad stb.) így egyszerre veheted elejét a habzsolásnak és tréningezheted is kedvencedet.

Nem érdemes azonban sokáig alkalmazni ezt a módszert, mert a kutya túlságosan is hozzászokhat, hogy kézből egyen. Érdemes 1-2 hétig csinálni és utána megnézni, hogy javult-e a helyzet.

3.) Akadály a tálban

Ez a módszer azt szolgálja, hogy a kutyának nehezebb legyen kihalásznia az ételt a tálból ez által pedig kénytelen, lesz megrágni azt.

Keress egy nagyobb méretű követ, vagy akár egy tégelyt (ha kő, akkor tisztítsd meg) és rakd a tányér közepére. Ez után pedig rakd a táplálékot a tálba.

Az akadály garantáltan idegesíteni fogja kutyusodat és megnehezíti a dolgát, hogy hozzá jusson a táplálékhoz ez által a habzsolást is segíthet lelassítani.

4.) Habzsolásgátló tál

A habzsolásgátló tál a fenti módszerhez hasonló elv alapján működik, de egy sokkal kifinomultabb módon, hiszen itt nincs szükség kőre (ami valljuk be elég primitív megoldás és azért hátrányai is vannak) vagy bármilyen más akadályra.

A habzsolásgátló tál kialakítása már alapból tartalmazza ezeket az akadályokat, amelyek megnehezítik a kutya dolgát, amikor ki akarja szedni a táplálékot.

Fontos előnye, hogy ahogy szájával ügyeskedik, hogy kiszedje a kiálló részek közül a táplálékot, úgy sokkal lassabban tud enni mintha egy hagyományos tálból enne. A lassabban és nehezebben megszerzett falatokat most már meg is fogja rágni így pedig könnyűszerrel elejét vehetjük a habzsolásnak. A jobb tálak alja ráadásul csúszásgátlóval is fel van szerelve így kutyusod nem fogja az egész lakásban körbetolni a tálját mire végez vele.

A kialakításának köszönhetően tehát képes arra, hogy akár duplájára, ha nem többszörösére növelje azt az időt, amit a kutya az evéssel tölt, így már nem csak másodpercek kérdése lesz a vacsora.

Másrészről bizonyos szinten fejleszti a kutya intelligenciáját is, hiszen neki kell rájönnie, hogy hogyan tudja kiszedni a táplálékot az akadályok közül.

A habzsolásgátló tál használata hosszú távon is lehetséges, így sokkal nagyobb hatékonysággal lehet megszüntetni a falás okozta problémákat.

Ez az egyik leghatékonyabb módja, annak hogy leszoktasd kedvencedet erről a rossz szokásról.

Reméljük hasznos volt a cikk és tudtunk segíteni neked és kutyusodnak! 🙂

Köszönjük, hogy végig olvastad!

A habzsolásgátló tálat nálunk is beszerezheted az alábbi linkre kattintva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Gyerekbarát kutyafajták

TOP 7 gyerekbarát kutyafajta

Régi vágyad, hogy négylábú kedvenccel bővüljön a család? Minden álmod egy kutyus, de bizonytalannak érzed magad, milyet is válassz? Esetleg a gyermeked jelezte szőrös barát igényét feléd? Cikkünkben 7 olyan kutyafajtát mutatunk, amik családbarát tulajdonságaiknak köszönhetően megbízható társak lehetnek a

Tovább olvasom »
első kutya a családban

Első kutya a családban: Hasznos tippek újdonsült gazdiknak

Boldog farokcsóválás, rengeteg játék, aktív és mozgalmas mindennapok, jutalomfalatok. Egy kedves tekintet, mely jöttödre örömet sugároz. Bizony ezek a mindennapjaid részei lehetnek, ha négylábú társsal osztod meg az életed.Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, a legfontosabb tudnivalókat szedtük össze egy csokorba, hogy

Tovább olvasom »
Kutya mentális lefárasztása

Hogyan fejleszd kutyusod intelligenciáját?

A kutyákra a legtöbb gazdi ma már a család szerves tagjaként tekint. Ahogy ez egyre természetesebbé válik, úgy kap nagyobb jelentőséget a kutya intelligenciájának fejlesztése is, aminek eredménye talán nem meglepő módon a kutya mentális lefárasztása. Gazdiként felelősségünk, hogy biztosítsuk

Tovább olvasom »
    Szállítás kalkulátor